03
nov

A szervezetünk egyötöde proteinekből áll és a proteinek aminosavakból épülnek fel. Az esszenciális aminosavakat azért nevezzük esszenciálisnak, nélkülözhetetlennek, mert ezeket a szervezet a többitől eltérően nem képes maga előállítani, így azokat szükségszerű a táplálékunkkal bevinni. Egyesek úgy is nevezik őket, hogy “az élet építőkövei”, mivel elengedhetetlenek az egészségesen működő szervezet számára.
Mit kell tudni az esszenciális aminosavakról?
Az esszenciális aminosavak olyan szerves vegyületek, melyek nélkülözhetetlenek tulajdonképpen az összes biológiai folyamathoz, melyek összetevői minden emberi szövetnek a szerezetben. Biztosítják a celluláris szerkezetet és lényeges funkciókat töltenek be a szervezetben, részt vesznek a tárolási és szállítási folyamatokban. Létfontosságú szerepet töltenek be a szövetek gyógyító és javító folyamatában és kritikusan támogatják az anyagcsere egészét.
Ezek azok az aminosavak, amelyek pótlására mindenképp oda kell figyelned, mert hiányukban nehezebben regenerálódik az izomzat, csökkenhet a motiváció és az energiaszint, viszont pótlásuk esetén a pozitív hatások rövid időn belül megtapasztalhatóak, mind az agyműködésben, mind az izmok fáradságának kitolásában és gyors regenerálásukban.
Az aminosavak legtöbbjét a szervezet többé kevésbé elő tudja állítani maga, de ezt a nyolcat kivételesen nem, így azt neked kell pótolnod az étkezéseddel.
A 8 esszenciális aminosav:
Phenilalanin, Valin (Bcaa), Leucin (Bcaa), Isoleucin (Bcaa), Lysin, Threonin, Tryptophan, Methionine, +1 Hisztidin, ami csak a kisgyermekek számára esszenciális, a felnőttek esetébne már nem.

SQUEEZY 100 % PURE AMINO tartalmazza a nyolc esszenciális aminosav természetes formáját szabad és kristályos formában. 100%-ban növényi eredetű, így alkalmas a vegetáriánusok és a vegánok számára is.
Phenilalanin
L-fenilalanin az az aminosav, amely átalakul egy másik aminósavvá, tirozinná. Ez az aminosav szükséges a különféle agyi vegyületekhez, mint neurotranszmitterek és hormonok, adrenalin, valamint a pajzsmirigy hormonokhoz, amelyek nélkülözhetelenek az anyagcsere folyamatokhoz.
Miért fontos?
Ha nem jutunk elegendő L-fenilalaninhez lehetséges mellékhatásként kognitív diszfunkciók, depresszió és étvégytalanság jelentkezhet.
Forrásai: baromfi, marha, hal, sertés, tojás, joghurt, sajt, szója termékek, valamint egyes magvak és a dió.
Valin
A valin egyike a BCAA aminosavaknak (elágazó láncú aminosavak), mely elősegíti a szövetek felépüését. Segít az energia ellátás folyamatában, szabályozza a vércukorszintet és segít a normál növekedés é s fejlődésben.
Észrevehető a központi idegrendszer serkentő hatása is.
Forrásai: hús, tejtermékek, szójatermékek, gomba és a mogyoró.
Leucin
Szintén egy elágazó láncú aminosav- Bcaa – , mely a negyedik legnagyobb koncentrációban előforduló aminosav az izomszöveteken belül.
Miért olyan fontos?
Segít megtartani a nitrogén egyensúlyt és az energia ellátásért is felel.
Forrásai: szója, a marhahús, a földimogyoró, sertés, hal, mandula, csirke, lencse, zab, csicseriborsó, kukorica, rizs, és a tejtermékek.
Izoleucin
Ez a harmadik elágazó láncú aminosav, amely szintén fontos szerepet tölt be az izmok fejlődésében és regenerálásában. Szervezetünk lebontja, hogy energiával lássa el az izomszöveteket és támogassa a testünket, mikor az a megerőltető testmozgás utáni regeneráló fázisban van.
Azok akiknél az isoleucin mennyisége nem elegendő mennyiség, vagyis annak hiányában szenvednek, hasonló tüneteket tapasztalhatnak, mint a hypoglikémia (alacsony vércukorszint).
Forrásai: dió, mogyoró, tojás, hús, hal, lencse, és szójafehérje.
Lizin
Szintén az esszenciális aminosavak egyike a lizin, mely kulcsfontosságú aminosav az immunrendszer egészségének megőrzésében. Részt vesz az antitestek fejlesztésében, az izomfehérje képződésben, fontos szerepe van a fehérjék szintézisében és a kollagén képződésében is.
Sérülések után elengedhetetlen, hisz izomfehérje képző tulajdonsága segít a felépülésben. A megterhelő sporttevékenység alatt elszenvedett izom érülések miatt, a sportolás utáni fogyasztása rendkívül hasznos.
Forrásai: hal, tojás, sajt, burgonya, vörös hús, tej, élesztő és szója termékek.
Treonin
Ez az esszenciális aminosav segít megőrizni a fehérjék egyensúlyát a szervezetben és ez által támogatja a megfelelő növekedést és fejlődést.
Fontos szerepet tölt be a központi idegrendszer, a kardiovaszkuláris rendszer , az immunrendszer és a máj működésében.
A Threonin szükséges egyes aminosavak előállításához, mint a szerin és a glicin, melyek nélkülözhetetlenek az elasztin, a kollagén és az izomszövetek előállításához. Metionnal és asparaginsavval együttesen megakadályozzák a májban a zsírsavak felhalmozását.
Forrásai: hús, gabonafélék, tejtermékek, leveles zöldségek és gombák.
Triptofán
Szükséges a neurotranszmitter szerotonin előállításában, melynek szintje közvetlen hatással van az érzelmekre és a hangulatunkra.
Ezen neurotranszmitterek alacsony szintje álmatlansághoz, depresszióhoz és súlygyarapodáshoz vezethet. A B3 vitamin (niacin) termelődéséhez is szükség van rá. Segít szabályozni a vércukorszintet, segít megakadályozni a szabadgyökök okozta károkat és megakadályozza a koleszterin felhalmozását.
Forrásai: pulyka, csirke, marha, hal, barna rizs, mogyoró, túró, és szójafehérje.
Metionin
Egy kéntartalmú aminosav. A szervezetnek szintén nagy szüksége van erre az esszenciális aminosavra, hogy egyes aminosavakat elő tudjon állítani, mint a taurin és cisztein, valamint a szintén nagyon fontos glutation. Segíti a szervezetet, hogy hatékonyan feldolgozza és eltávolíts a zsírt, hozzájárul a máj megfelelő, hatékony működéséhez.
Forrásai: lencse, hús, hal, fokhagyma, hagyma, magvak, joghurt, szójabab, és a tojás.,
Konklózió az esszenciális aminosavakról:
Az esszenciális aminosavak terhelések előtti fogyasztása ugyanolyan fontos, mint azok pótlása az edzések után. Amennyiben sportolóként odafigyelsz erre és a megterhelő edzések, versenyek előtt kb. 5000 mg esszenciális aminosavat fogyasztasz el, hozzájárulsz, hogy az izmaid később fáradjanak ki, csökkentik az izmok savasodását, jobban bírják a terhelést, valamint megakadályozod az edzések alatti izomfehérje lebomlást.
Egy alap kiegészítődnek kell lennie ezeknek (nem csak a BCAA-nak), ha a célod a maximális teljesítmény elérése a sportodban.
Trackbacks and pingbacks
No trackback or pingback available for this article.
Hagyj üzenetet